2011. május 19.

Az apai ösztön

Már akkor ferdén néztek Koronczi Endrére, amikor várandós feleség nélkül állított be a terhestornára. De kizavarni csak akkor akarták, amikor a kameráit is felállította a tornateremben. Pedig a képzőművész nem akart mást, mint megtanulni néhány kismamagyakorlatot készülő kiállításához, a debreceni MODEM-ben nemrég nyílt Nehezen feltehető kérdések címűhöz.
Mert, valljuk be, súlyosabb dilemma aligha juthat egy apává lett férfiembernek annál: kötődhet-e úgy valaha a gyerekéhez, mint az anyja. Koronczi régebbi és vadonatúj kérdéseinek kiállításán az alkotó jórészt ebből a férfi- és apapozícióból faggatózik, és a tényt, hogy egy-egy videójával intim szféránk legtakargatottabb zugai elől is elrántja a függönyt, csakis azért bocsátjuk meg neki, mert – ahogy azt bevallja – mindig saját magán kezdi a kísérletezést.
Amikor például arra kíváncsi, elérhető-e az alváshoz szükséges ellazultság úgy, hogy kimondottan törekszünk erre, akkor hídlépcsőn, emlékműtalapzaton vagy játszótéri padon igyekszik álomba merülni, miközben mindezt állványra helyezett videó veszi. Máskor az érdekli, mit hoz ki az emberekből a kérése, hogy a kamerájába sóhajtozzanak. Persze minden instrukció nélkül, ez a lényeg. Az eredmény pedig borítékolható. – Az 50-60 „interjúalany” közül mind össze ketten sóhajtottak boldogan, valójában kapkodták a levegőt az elképzelt örömtől, mindenki más lehorgasztott fejjel fújtatott – meséli a projektművész. És beigazolódott gyanúján kívül (hogy tudniillik felszólításra és reflektorfényben sokkal könnyebben megy nekünk a szomorkodás,mint a nevetés), azt a felismerést is meghozta a projekt, hogy a mély beleérzéssel, koncentráltan sóhajtozó emberek látványa még viccesnek is hathat. Fordított esetben nem volna így: kínröhögés feltehetően csak kínos lehet.
Ahogy zavarban érezhetjük magunkat mások kendőzetlen szeretetétől is. Szinte adta magát, hogy Koronczi egy korábbi installációját, a Képen látható férfi szeret téged című projektjét is újragondolja a MODEM- bemutató kedvéért, mégpedig úgy, hogy a művészeti központot „artist loves you” feliratú sárga szalaggal veszi körül. A kordon ráadásul rímel egy másik installáció, az épület tetejébe „fúrodott” sárga kisrepülőgép álkatasztrófájára is. Az imitált légiszerencsétlenség ötlete onnan jött, hogy 1998-ban, egy másik tárlatára autóbalesetet rendezett meg a kérdezőművész: szétszóródott bevásárlószatyorral, füstölő motorháztetejű kocsival, mintha az a kiállítóhely falának ütközött volna. Tette mindezt azért az egyetlen gyomorösszerándító pillanatért, amíg a közeledő néző rájön, hogy nem valódi karambolt lát.
A debreceni „felező” tárlat viszont (Koronczi pimaszságnak tartaná 43 évesen életmű-kiállításnak nevezni) a MODEM harmadik emeletére települt, így a roncsautó szóba sem jöhetett. Helyette jött a repülő. Az már csak a hab a tortán, hogymiután a művész tucatnyi újságírói kérdésre válaszolt az áthallásról installációja és a 2001. szeptember 11-i terror támadás között,másnap Osama bin Laden halálhíre robbant a mé diában.
De nem ez volt az egyetlen „véletlen” egybeesés a munkájában. Az Apa című projektben nyolc ismerősét küldte kamerával a szombat délelőtti, zsúfolt Lehel téri piacra. Elintézte, hogy egy hangszóróból váratlanul gyerekhang kiáltsa az „apuuu” szót, s a társainak az volt a feladatuk, hogy a reakciókat filmre vegyék. Itt is ugyanaz a kérdés, mint a terhestornán, a terhesjógán, a terheshastáncon (!) felvett jelenetekben. A köznyelv csak anyai ösztönt ismer, de vajon következik-e valami újfajta apai érzelem a teljesen átalakult férfi-nő viszonyokból, az átfogalmazott szülői szerepekből? A Lehel piac zöldségespultjánál fura dolog történt, amit egyszerre három kamera is rögzített. Nemcsak egy magányos pasas kapta fel a fejét a gyerekkiáltásra, hanem egy másik is, amelyik a kislánya kezét fogta. A két férfi között álló nő nem reagált. Nehezen feltehető kérdések, válaszok nélkül, július 10-ig, Debrecenben.
Népszabadság, 2011. május 19.
http://nol.hu/lap/kult/20110519-az_apai_oszton

2011. május 13.

Baudrillard

Egy szép gondolat a Lilly a falon túl...-hoz:


"Aki hinni enged, mindig fölötte áll annak aki hisz vagy elhitet."
(Baudrillard)
Alexától

2011. május 12.

vár

Lehet, hogy ma este visszatér Lilly életkedve?








...Talán éppen ez a videó lényege; a lelki szorulások feltérképezése és hogy megvizsgáljuk hogy is állunk a nagy szavakkal. Ahogy Endre újra és újra felteszi a kérdést, mitha nem is a válasz lenne a legfontosabb, hanem a kérdés napirenden tartása; szeretsz? Ki tudod mondani? A szavakba foglalható tartományon kívül vagy bévül járunk? Ha a kiállításon ülnél egy furcsán kuckós kör alakú installációban a videók előtt, a hátfal nagymamád nappalijára emlékeztetne, talán te is felidéznéd az idevágó emlékeidet, a "szeretni" és a "kimondani" kapcsolatáról. Közben Endréről sem feledkeznél meg, akit...

2011. május 11.

tényleg nehéz... ?

Kedves Alexa,


hallom, hogy az utóbbi hónapokban egy fura kiállításnak voltál a kurátora. Én sajnos nem ismerem a művészt, de nagyon érdekel, hogy mit csináltatok együtt, és amiket a neten olvastam a projektről rettentően felkeltette az érdeklődésemet. Viszont most éppen Norvégiában vagyok, innen írok Neked a sarkkör közeléből, és szinte biztos, hogy nem fogok eljutni Debrecenbe, úgyhogy kérlek írj le nekem mindent, amit a kiállításról, meg a kiállított művekről tudni kell. Arra is gondoltam, hogy a leveledet felolvasnám majd itt a helyi kis közösségünkben, mert szerintem nagyon érdekelné őket is. Egyszerű emberek járnak ide, nagyon kedvesek, nagyon nyitottak, és főleg az ilyen érzelmi kérdéseket feszegető témákra nagyon érzékenyen szoktak reagálni.


Szóval kérlek írj minél bővebben, minél érzékletesebben, úgy hogy azok is el tudják képzelni a kiállítást és megértsék a Titeket foglalkoztató gondolatokat, akik nem juthatnak el a MODEMbe. És a személyes tapasztalataidra is nagyon kíváncsi vagyok, mert ahogy a korábbi leveleidből kiderült, egy igen izgalmas és mindkettőtök számára inspiráló fél évet töltöttetek együtt a művésszel (a neve most sajnos nem jut eszembe), és amellett, hogy nyilván a művek létrehozása és bemutatása most a legfontosabb, rettentően érdekel az is, hogy Te hogyan élted meg ezt az időszakot.


Baráti üdvözlettel
a messzi Norvégiából:
Lilly

2011. május 5.

9/11

Tudom, nem nagyon szokták elhinni, amikor mesélem, hogy a WTC elleni terrortámadást két nappal előtte megálmodtam. Pedig igaz, de ezt csak én tudhatom biztosan. Az viszont már sokkal konkrétabb, hogy amikor a belső ellenség (SelfEnemy) kérdéséről készült kiállításom nyílt az Óbudai Társaskör Galériában, azokban a napokban került nyilvánosságra az „öszödi beszéd”, és a megnyitót csak pár nap választotta el a telefonfülke-dobálós utcai rémtettektől. De ami most történt az még talán ezeknél is ijesztőbb. 2011. április 30-án nyílt kiállításom a MODEMben, ahol az egyik kiállított mű egy falba csapódott kisrepülőgép. Ez ugyan egy 1998-as installáció rekonstrukciója, de mégis minden riporter és újságíró arról faggatott, hogy az én repülőm milyen kapcsolatban van a 9/11-el. Az asszociáció természetesen megkerülhetetlen (és nem is akartam megkerülni, hiszen a kiállítás a „Nehezen feltehető kérdések”-ről szól), de közvetlen kapcsolat természetesen nincsen. Legalábbis eddig ezt gondoltam. Viszont a kiállítás megnyitó másnapján amerikai tengerészgyalogosok elfogták és kivégezték Osama bin Ladent, a szeptember 11-i események kitervelőjét. Most mit tegyek?




2011. május 3.